Írok a törésvonalakról – és arról, ami utána következik: szabadulás, megérkezés, levegő.
Szeretném hinni, hogy elértük a gödör alját, és innen már csak felfelé visz az út.
Robotol a gyász, a csalódottság, de az idő is.
A veszteségről és arról, hogy a gyógyulásnak is van műszakja.
Nem nagy ár ez a kínkeservvel megszerzett szabadságért.
Nem könnyű ez, a takarítás — szembenézni azzal, hogy amit az identitásom részének gondolok, az valójában nyom, szorít és vág.
Az alagútból már kint vagyok, és stabil léptekkel haladok tovább.
Nem kell többet áttörölni, fertőtleníteni, kötést cserélni. Nincs már, ami feltépje a hámot.
